Csak egy sima esős nap

2010 augusztus 31. | Szerző:

 T. miután hazajött rögtön nem velem találkozott, hanem még csinált pár közös programot a hölggyel, akivel a nyaralását töltötte. Természetesen ez nekem ismét nagyon rosszul esett, amit néhány pohár bor után pár elég ronda SMS formájában ki is nyilvánítottam. ( Na ezt nem kellett volna, tök józan fejjel ezt nem csináltam volna).Viszont a múlt héten szakított a hölggyel!

Azóta aránylag sokszor találkoztunk, színházjegyet vettünk, de mégsem érzem magamat felhőtlenül boldognak. Tudom még mindig hogy hagynom kellene, (bár az elmúlt héten kimondottan kedves volt velem), de érzem hogy részéről ez közel sem szerelem. Sőt! Nem hiszem hogy bármikor (bejelentkezett skype-ra pont most)belém fog szeretni. Na már ki is lépett, általában ez van napközben pár perc bohóckodás skype-on. (ilyenkor nagyon aranyos).

most dolgoznom kell, de folytatom, mert történtek érdekes dolgok mióta nem írtam, van mit bepótolnom magammal szemben is.

Címkék:

Egy sima pének

2010 augusztus 20. | Szerző:

 Tegnap este 20.00-kor bejelentkezett T., hogy hazaérkezett, nagyon örültem természetesen, hogy hívott, de mégis folyamatosan van valami rossz érzésem………………………………………………..

Most mennem kell, de hamarosan folytatom………….

Címkék:

negyedik nap 3

2010 augusztus 19. | Szerző:

Szóval itthon vagyok és locsog az eső!!! Nagyon vidám dolog, ma már szabadtéri program, sport nem lesz, marad a házimunka!!! Rá fér a lakásra!

A pénteki randis program azt hiszem elmarad, ugyanis M. családjában haláleset történt, egy nagyon kedves rokon ment el, és érthető módon lemondta. Igazából nagy kedvem nekem sincsen, nem szeretem az ennyire előre agyonszervezett dolgokat. Ráadásul, ha belegondolok, hogy odahoznak nekem valakit, akinek lefestettek már jó előre, min ahogy nekem is Őt, és akkor minden feszélyezettség nélkül kellemesen el kell csevegnünk, holott az is lehet hogy semmi közös nincs bennünk, ezt én nem szeretem. Viszont E.szívesen menne, és én őt sem szeretném megbántani, tehát majd kiderül. Majd az élet alakít mindent.

T. tegnap este óta nem jelentkezett, egyszer hívott pont mielőtt bementünk volna a moziba, aztán jó későn este 23 óra körül. Nem tudom ám hogy miért agyalok ennyit, ha haverokkal lenne egyáltalán nem zavarna, de az a Nő, már csak a tudat is hogy együtt vannak. Mielőtt elment megkérdeztem miért nem hazudott inkább hogy barátokkal, vagy kollégákkal megy, válasz : nm tudna nekem hazudni, meg az tök aljas dolog lenne, nem bírná elviselni. De nekem ez fáj, viszont valahol meg jól esik hogy őszinte. Nem tudom mi a legjobb megoldás , azaz tudom mi lenne, de nem tudom meglépni.
Utálom ám nagyon magamat ezért a sok nyafogásért, elvégre semmi okom nincs rá. Tök egészséges vagyok, van egy normálisnak mondható munkahelyem, nem állok az éhhalál küszöbeén, van egy csomó barátom, akikre bármikor bármiben számíthatok, tök jó fej szüleim, és nagyon szeretni való rokonaim. Akkor meg mi okom lehet erre mégis????
Lehet olyan, hogy valaki leél úgy 38 évet hogy végigszínészkedik mindenki előtt, eljátssza az erőset, a bátrat, neki semmi sem fáj, kőkemény csaj vagyok, én mindent kibírok, a legszomorúbb helyzetekben is én egyedül tartom a lelket a családban, és egyszer csak elég lesz?? Nem kell más hogy elég legyen, mint egy ilyen lökött pasi, akitől tudom hogy sok mindent nem várhatok.
Sajnos nekünk szomorúságból kijutott (talán majd egyszer sikerül leírnom ezt is, hátha megkönnyebbülök tőle)és tényleg én voltam mindenki támasza, ami nem is esett nehezemre. Viszont azt hiszem a saját érzéseimet, bánatomat inkább kicsit elraktároztam az agyam egyik zugába, nehogy valaki észrevegye rajtam hogy nekem is fáj valami, mert az nekik rossz, ha engem szomorúnak látnak.Gondolván, hogy ha nem gondolok rá, akkor nem is fájhat, és egyszer csak ez mégis megbosszulhatja magát??
Most pedig itt gyártom a blogokat, ami legnagyobb meglepetésemre van akit érdekel, és még senkitől nem kaptam olyan visszajelzést, hogy Te hülye hisztis p….
Nagyon jól esik, és a sok jó tanács, amit talán meg is tudok-fogadni előbb-utóbb!

Mindig azaz ember voltam, aki meghallgat figyelmesen mindenkit, ha kérnek adok óvatosan tanácsot, nehogy valaki lelkébe gázoljak, aztán napokat elagyalok mások problémáin, ahelyett hogy saját magammal foglalkoznék. Viszont saját magamról nem nagyon szoktam beszélni, mármint az érzésemről, gondjaimról. Biztosan tudom vannak körülöttem akiket érdekelne, de én egyszerűen nem tudom senkinek elsírni a gondjaimat, magamban tartottam mindig, mert úgy gondoltam hogy egy normális embernek ezeket önállóan meg kell tudni oldani. Azonkívül nagyon nem bírnám ha szánakozóan, sajnálkozva néznének rám, vagy esetleg bánatot okoznék a szeretteimnek azzal, hogy szomorúnak látnak. Én soha senkit nem akarok megbántani, inkább elagyalok magamban. Azt hiszem ez is baj lehet.

Viszont most kitaláltam magamnak ezt a blog írást, és jólesik, hogy van akit érdekel, igziból úgy indultam neki, hogy ha senkit sem érdekel az sem gond, viszont nagyon tetszenek a visszajelzések, még ha néha túl őszinték és fájnak is…………, de itt biztos senk nem kamuzik, ez doppingol, és azt hiszem folytatom. persze ha jobban belegondolok M. barátnőm mindig a szemembe mondja őszintén ha kikérem a véleményét, csak amilyen hülye vagyok legtöbbször nem fogadom meg, pedig tudom hogy általában (nem mindig) igaza van. (Na ez a mondat aztán jó hosszúra sikeredett)
Úgy érzem ha írok mintha egy bazi nagy sziklát görgetnének le rólam és szép lassan megkönnyebbülök.
Ja! M. is megicsért a blog írásért!!!! Ez is sikerélmény nekem, ugyanis folyamatosan azt hallom tőle, hogy csináljak valamit mielőtt bediliznék.

Na most kicsit pihi, mármint íráspihi jöhet a házimunka, mert szakad az eső.

Címkék:

Negyedik nap 2

2010 augusztus 19. | Szerző:

 

Címkék:

Negyedik nap

2010 augusztus 19. | Szerző:

 Nem csak hogy borús idő van, de az eső is csöpörög, a szél is lengedez kicsit, de nem hagyom magam. Remélem!!! Munkahelyen vagyok, itt is nagy a csend, aki csak tudott szabira ment – hosszú hétvégét csinált magának. Nekem viszont van itt dolgom elég, tehát most rövid leszek és dolgozom.

Ma M. – nek sincs túl jó hangulata, Neki is meg vannak a gondjai, tehát nem fogom nyaggatni még az én nyavalygásommal is. Hétvégén úgyis lesz közös programunk (a közös randi, amit igazából egyikünk sem vár)

T. tegnap este óta nem jelentkezett, de most nem görcsölök miatta annyira (bár lehet hogy ez csak átmeneti állapot, és amiatt van hogy látom az íróasztalomat, mennyi munka vár rám), legutolsó információm szerint ma hazahozza a hölgyet a közös kis kiruccanásukról, és Ő még visszamegy haverokkal ma este kerti-partizni – titokban. Természetesen ezt is csak nekem mondta el, mert a hölgy akivel épp a nyaralásukat töltik erről semmit nem tudhat. Na ezeket a dolgokat nem értem kicsit sem, én minden tudhatok, merthogy idézem: ” Te vagy a biztos pont”, ” Neked mindent elmondhatok”, ” Veled érzem jól magam”., tudom hogy semmi értelme ezeken gondolkodni, úgysem jutok semmi másra, csak amiket én is tudok, ÉS! amiket TI is leírtok nekem. Tényleg egy lúzer vagyok??? Csak olyan jó együtt lenni!!!!!!!!!!!!!

Na mindegy dolgozom, nem agyalok, legalábbis megpróbálok, és majd csak lesz valami.

Címkék:

Harmadik nap 4

2010 augusztus 18. | Szerző:

Eltereltem a figyelmemet, mivel az edzésem “sajnos” elmaradt hát elmentem E. barátnőmmel moziba, megnéztük a Shrek – et, arra mindenesetre tökéletesen jó volt, hogy a figyelmemet elterelje az én kis önsajnálatomról. Persze jól is esik néha visszamenni egy kicsit gyerekbe. Mondjuk azért teljesen nem sikerült a figyelemelterelés, mert még a mozi előterében észrevettem, hogy volt 1 hívásom, amit nem hallottam meg mert épp kocsiban voltam. Természetesen T. volt az, akit az én nagy eszemmel abban a pillanatban visszahívtam.
Miért van ez, hogy kikészülök egy pasitól (csak a saját nevemben beszélek, mert biztos sokan vannak, akik teljesen a földön járnak és totálisan jól átlátják a saját helyzetüket). Bocs!!!! Megcsörrent a telefon, ebben a pillanatban, T. volt az gyorsan el kellett mesélnem a filmet. Sajnos ismét annyira kedves volt kedves volt velem!!!!
vagy nem sajnos ??? egyszerűen nem tudom eldönteni!!!
Szóval miért készülök ki ennyire egy pasitól??? Nem vagyok azt hiszem egy buta nő, mások helyzetét tökéletesen átlátom, akkor miért csinálok mindig saját magamnak ilyen bonyolult dolgokat??? Ráadásul tényleg tudom mit kellene tennem, akkor miért nem megy??? Mit tudnak Ők Férfiak, hogy ekkora bolondot tudnak csinálni egy teljesen földön járó nőből????????
Annyira furcsa számomra, hogy valaki (mármint én), többször is egymás után beletud ugrani egy kilátástalan kapcsolatba???

Na most kicsit másról, bár szintén férfi  – nő kapcsolat!
Ma volt egy randim, gondoltam megpróbálom, végül is nem sült el rosszul, és amúgy sem számítottam semmi különösebb nagy randira, csak önzőségből gondoltam belemegyek. Vannak még csodák!!!! Vagy nincsenek?
Egy tényleg szimpatikus férfi, aki éppen elvált, teljesen független, és nagyon jól elbeszélgettünk egymással, de mégsem volt meg az amit T.-vel már az első találkozón éreztem.
Pedig semmi taszító nem volt a megjelenésében, tiszta,rendes, ápolt, jóképű, kedves udvarias…………de mégsem volt meg az a bizonyos áramütésszerű dolog, aminek kellett volna.
Nagyon jól elbeszélgettünk, és találtunk is egy közös dolgot, amit mindketten egyformán szeretnénk, mégpedig gyereket!! Tehát a közös pont megvan, de a baj mégis az lehet, hogy erre én nem készültem fel, talán nálam ez nem úgy működik, hogy jön egy másik,és akkor a bonyolultat hirtelen egyszerűre cseréljük.

Na most azt hiszem tényleg sikerült jól elálmosodnom, úgyhogy gyorsan alvás következik!

Címkék:

harmadik nap 3

2010 augusztus 18. | Szerző:

Vége a munkaidőnek, és kezdődik elölről a gyomromból indul mindig, és fel a szívemig, aztán belegondolok, hogy semmi értelme és egy kicsit jobb, és újra….. 

Tudom egész nap azért voltam el olyan jól, mert dolgoztam és nem értem rá gondolkodni, ez az egy megoldás van, valamit csinálni kell. Legalább megpróbálok másról írni, az is figyelemelterelés.

Pénteken hármas vakrandi, (ilyenben sem volt még részem) a kedvenc barátnőimmel, szerintem nagy hülyeség lesz, de majd meglátjuk. Egy közös barátnőnk szervezett be 3 egyedülálló, nagyon kedves, szimpatikus fiatalembert. Háááááááááááát! mindenesetre kíváncsi leszek mi sül ki belőle, de az a baj hogy egyenlőre úgy érzem nem is tudok más pasira úgy nézni, ahogy ebben az esetben kellene. A legrosszabb az lehet, hogy  szórakozunk egy jót, igazából vesztenivalónk tényleg nincsen.

Igaz, hogy T. is pénteken érkezik haza, és természetesen tervben van a hétvégére valami közös program, de hát majdcsak lesz valami. Nem kezdek el most ezen is agyalni csak azért sem.

Na azt hiszem tényleg megmozdulok, mert kezdek újra begolyózni.

Címkék:

Harmadik nap 2.

2010 augusztus 18. | Szerző:

 A Főnök még mindig nyüzsög, csak ma kivételesen inkább segítségemre van vele, minthogy bosszantana – Ha tudná!!

Elintéztem végre pár telefont, hirtelen felindulásból, és ez jóleső érzéssel töltött el. Nem T. telefon, sima hétköznapi ügyintézés, ami az ember mindennapjaihoz tartozik, csak általában halogatni szoktam ezeket a dolgokat, most kapásból jött!!!! Büszke vagyok magamra!! Köszi Blog, Köszi M. Köszi…………..

Még 1 hátra van! Azaz 2!!! Kicsit kínos, mert annyira magammal foglalkoztam egy ideje, hogy sajnos 1-2 régi barátot elhanyagoltam, és ezekért nagyon szégyenlem magamat!!!Amikor az ember (vagyis én – másra ez lehet hogy nem vonatkozik??)a saját kis – nagy kínlódásával önsajnálatával van elfoglalva hajalmos / hajlamos vagyok háttérbe helyezni olyan embereket, akiknek mindehhez semmi közük!! Tehát még a mai nap folyamán fogadom hogy felhívom 2 régi, ámde annál kedvesebb barátnőmet!!!Szerintem örülni fognak, persze tudom Ők sem hívtak engem, de így nem szabad felfogni ezeket a dolgokat! Ráadásul egyik esetben simán én vagyok a hunyó – nem köszöntöttem fel névnapján, amit általános iskolás korunk óta soha nem mulasztottunk el!! Tehát van mit jóvátennem. Nem szeretném, ha megszakadna két barátság. Tudok elnézést kérni szerencsére!!! A másik esetben, tudom hogy ő most sokkal rosszabb időket él, mint én, Őt a férje hagyta el 2 gyerekkel, tehát nem várhatom hogy még velem is foglalkozzon, viszont szerintem mindenkinek jólesik, ha érzi, hogy eszébe jut a régi barátainak -csak úgy simán!!!

Az idő romlik, fúj a szél, szerintem még eső is lehet sajnos, és akkor nincs szabadtéri sport délután, de lehet hogy lesz egy más jellegű programom, ez még nem biztos. Majd kialakul.

Azt hiszem a gyógyulás útjára léptem, lelkileg mindenképpen!!! Nagyon utálom sajnálni magamat!! Viszont megfájdult a torkom – lehet hogy ott jön ki belőlem ez a rengeteg önsajnálat????? remélhetőleg igaz, hogy ha az embernek rendbe van a lelke, akkor a teste is.

Most munka következik!!!!!Intenzív!

Címkék:

harmadik nap

2010 augusztus 18. | Szerző:

 Most éppen dolgozom, és az hogy a Főnököm folyamatosan nyüzsög teljesen el tudja terelni a gondolataimat.

Tetszenek tényleg a hozzászólásaitok, és tudom, ha valaki másról lenne szó kívülállóként én is teljesen más szemmel látnám ezt az egész zavaros dolgot (Ami valószínű csak nekem zavaros annyira, mert én teremtettem ezt a helyzetet magam körül)

Ja! Lemerült a “pasim”, nevezzük inkább T. -nek a telefonja, tegnap éjjel kb. háromszor beszélgetés közben, persze nincs nála töltő. – Hát lehet hogy ennek így kellett történni!!!! Akár jelként is felfoghatom, mindenesetre lényegesen jobban érzem magamat.

A munkám is eléggé feltornyosult az asztalomon előttem, ma egy kicsit már jobban bele is tudom vetni magamat. Délután pedig talán megfogadom M. tanácsát, (M = a legjobb barátnőm) és elmegyek egyet sportolni, ami mindenképpen jót tenne nekem, csak ne lenne olyan nehéz elindulni. Ja! és persze itt van ez a fránya időjárás is..

Na most dolgozom, talán még tudok napközben (esetleg ebédidőben) lopni pár percet és írhatok, ami rettenetesen jól esik!!!!

szép napot mindenkinek, és jó munkát, esetleg pihenést!!!!

Köszi még egyszer, jók az őszinte emberek!!! Ugye M? (bár Te ezt még nem olvastad)

Címkék:

második nap 2.

2010 augusztus 17. | Szerző:

 És csak várom – várom – várom………… az SMS – t, mert ugye felhívott, de gondolom én ha már felhívott írhatott is volna???? pár sort.

Tehát tudom, hogy nincs sok értelme az egésznek, nem tudom hogy lehetek-e bármikor is első nála, mégis itt görcsölök. Pedig az agyam nagyon jól tudja.

Azt is tudom hogy a mindennapos dolgaimmal kellene foglalkoznom, nem agyalni folyamatosan, de mégis ezt teszem.

Tudja valaki, hogy hogyan lehet normálisan figyelmet elterelni??? Mert én próbálom, próbálom de nem sikerül, és mi történt ebben a pillanatban?? Megcsörrent  ismét a telefon!

Most jó éjszakát kívánok, azt hiszem akkor leszek normális, ha már másról is tudok írni, bízom benn hogy sikerülni fog.

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!