Harmadik nap 2.
2010 augusztus 18. | Szerző: levendula1972 |
A Főnök még mindig nyüzsög, csak ma kivételesen inkább segítségemre van vele, minthogy bosszantana – Ha tudná!!
Elintéztem végre pár telefont, hirtelen felindulásból, és ez jóleső érzéssel töltött el. Nem T. telefon, sima hétköznapi ügyintézés, ami az ember mindennapjaihoz tartozik, csak általában halogatni szoktam ezeket a dolgokat, most kapásból jött!!!! Büszke vagyok magamra!! Köszi Blog, Köszi M. Köszi…………..
Még 1 hátra van! Azaz 2!!! Kicsit kínos, mert annyira magammal foglalkoztam egy ideje, hogy sajnos 1-2 régi barátot elhanyagoltam, és ezekért nagyon szégyenlem magamat!!!Amikor az ember (vagyis én – másra ez lehet hogy nem vonatkozik??)a saját kis – nagy kínlódásával önsajnálatával van elfoglalva hajalmos / hajlamos vagyok háttérbe helyezni olyan embereket, akiknek mindehhez semmi közük!! Tehát még a mai nap folyamán fogadom hogy felhívom 2 régi, ámde annál kedvesebb barátnőmet!!!Szerintem örülni fognak, persze tudom Ők sem hívtak engem, de így nem szabad felfogni ezeket a dolgokat! Ráadásul egyik esetben simán én vagyok a hunyó – nem köszöntöttem fel névnapján, amit általános iskolás korunk óta soha nem mulasztottunk el!! Tehát van mit jóvátennem. Nem szeretném, ha megszakadna két barátság. Tudok elnézést kérni szerencsére!!! A másik esetben, tudom hogy ő most sokkal rosszabb időket él, mint én, Őt a férje hagyta el 2 gyerekkel, tehát nem várhatom hogy még velem is foglalkozzon, viszont szerintem mindenkinek jólesik, ha érzi, hogy eszébe jut a régi barátainak -csak úgy simán!!!
Az idő romlik, fúj a szél, szerintem még eső is lehet sajnos, és akkor nincs szabadtéri sport délután, de lehet hogy lesz egy más jellegű programom, ez még nem biztos. Majd kialakul.
Azt hiszem a gyógyulás útjára léptem, lelkileg mindenképpen!!! Nagyon utálom sajnálni magamat!! Viszont megfájdult a torkom – lehet hogy ott jön ki belőlem ez a rengeteg önsajnálat????? remélhetőleg igaz, hogy ha az embernek rendbe van a lelke, akkor a teste is.
Most munka következik!!!!!Intenzív!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: